Monday 30 March 2015

Harry, hozd a kocsit!

Valakinek az a nagy ötlete támadt, hogy Derrick-et összeházasítsa a W123-as kupéval.


Ami egyébként nagyon jó kis autó, csak nem a belevaló főfelügyelőhöz illik. Ugyanis Derrickéknek néha csak-csak utol kellett érni a gonoszokat, a Merci meg inkább a vonuláshoz illik. Viszont a szürke kisegítő, a mindenkori Dr. Watson, azaz Klein felügyelő - na hozzá illett a Merci, amit a producerek )a sorozat vége felé, civil autójaként) aláadtak.



Ja és az 5-ös, amivel Derrick-ék nyomultak: ugyebár nem véletlen, mert a sorozatot Münchenben forgatták, és ugye melyik autógyárnak van errefelé a székhelye? Hát persze, hogy a BMW-nek.


A végén persze már a 7er sorozattal nyomultak (csóró bajorok).

Ez itt már Harry Klein, ha minden igaz akkor egy W126-os kormányánál. Szóval Mercik is voltak, elég szép számmal...
Ez például egy nyitott rendőrségi túraautó (ha jól ferdítem az OTP, azaz Offener Tourenwagen Polizei megjelölést)

Irene Wiloff 230 SL-je, a Pagoda
Gerke 280SE-je (W108)
Még egy S-klasse, a W116 sorozatból
450 SLC (W107, az egyik nagy kedvenc!)
És végül az aduász, 560 SEL (W126)



Források: http://www.thecars.ch/les-voitures-derrick/, http://www.derrick-fanclub.de/die-autos/index.html

Tuesday 24 March 2015

This doesn't look good...

Valóban, görög van a falóban és lógás van a kipufogóban. Most hogy teszek-veszek a Merci körül, észreveszek olyan dolgokat, amit valszeg nem nagyon vannak a helyükön, mint például a kipufogó középső része.
Mondjuk én kurvára csak ugatom a témát, de szerintem ez a dob nagyon lóg. Így meg hogy menjek el találkozókra, egyáltalán, menjek át lendületből egy átlag belga fekvőrendőrön?
Ezzel valamit tenni kell...

Wednesday 11 March 2015

Bírom ezeket a morcosított W123-akat

Persze az enyém a kerek lámpákkal teljesen más vibe-ot ad ki, inkább buddhás-bocis, mint Mad Max-os, de ez a stíl is a fejemben van, amikor a Merci jövőjét tervezem...

Antwerp Classic Salon 2015

Tavaly kimaradt, de idén elvittem a családot és még barátokat is...
Már a parkolóban kezdődött a jobb és a kevésbé jobb veteránok felvonulása (sajnos család okán nem Mercivel mentünk)

Közvetlenül mellettünk állt ez a ritka és érdekes Panhard

Dream 911-es, megfelelő áron (135e EUR)

Beának inkább a targa tetszett (a színe miatt)

Nekem meg ez...

...és ez...

...és ezek. Igaz, a végére besokalltam a Pagodákból...

...és inkább a bugyikék kabrióval mentem volna haza.

A Jaguár standján állt ez a brutális V12-es XJ kupé

Abszolút versenyzésre felkészítve. Nem semmi lehet, ha megindul...

Elöl egy Bizarrini, mögötte egy bizarr autó bordóban


A Bentley standon csupa olyan autó állt, amelyek mellett eltörpültek az emberek. Mint ez...
Sajnos az első csarnokban túl sok időt basztunk töltöttünk el és a többi csarnokra alig volt idő, ahol pl. a belga autósklubok állítottak ki, meg voltak más érdekes autók. Hátha Zolitól kapok még képeket.

Friday 6 March 2015

Ismét lábon

Bár nem sokat használom a parkolói incidens óta (ugye amikor a fél hátulját leépítettem), de azért hébe-hóba beszáll a Merci a családi feladatok ellátásába. Mint pl. shopping.
 Havonta szinte megkajáljuk az árát az öregnek...

Thursday 5 March 2015

Megvan a tettes

Mint már korábban, most is a w123club alapítója, sgabo segített először érdemben. Neki volt az a fülese, hogy a rossz cuccot "Halter"-nek, azaz tartónak hívják, a "Regulierungs" azaz vezérlés rész alatt. És íme, ezzel a két infóval be is lehetett lőni, hogy miről van szó.
A sárgával megjelölt, 128-as számú rész a bibis. Regulierungshalter. Zirka 70 ajró lenne egy új, ezért most már azt nézem, hogy lehet javítani-bontóból pótolni a részt. Nem baj, mert a bontósokkal is így lehet jó barátságba kerülni :)

Ja és még valami, visszamentem Villanyos Franck bához, ajánlott egy szomszéd karosszériást, valszeg holnap el tudom vinni nekik a Mercit és adnak egy ajánlatot. Ez a műhely legalább rendesen nézett ki, volt festőkamra meg minden. Majd meglátjuk, mennyibe fog fájni...
Ezt csak úgy...


911 spotting

A reggeli forgalomban bújt meg szerényen ez a 911. Annyira nem volt hangja, hogy csak a piros lámpánál tűnt fel.


Ja és nem csak egy mezei 911, hanem SC.
Ugyanolyan Bosch K-Jetronic befecskendező rendszer van ebben is, mint a Merciben :) csak egy a kocsi 15x többe kerül...

Wednesday 4 March 2015

Késő esti műtét a városszéli kórházban

Ma este nekiálltam a Mercinek, miután mindenkit körbekérdeztem, a netet túrtam és semmi használhatót nem találtam. Megoldás? Kalapács...
Hehe...aki azt hiszi viccelek, vessen csak egy pillantást a precíziós célszerszámra:
A foglalkozás egyébként célt ért, sikerült a gázrudazat felfogatásának műanyag bizbaszát (még most se tudom a pontos megnevezést) visszatuszkolni a perselybe. A próbakör alatt a helyén maradt, remélem most egy darabig nyugtom lesz.



A rossz hír, hogy valami elkezdett kattogni a motorban - a légszűrőházat le kellett szednem kompletten a műtéthez és még úgy melegében beindítottam a motort, hogy lássam, minden a helyére került. És akkor kezdődött valami hülye kattogás, a fordulatszámmal arányosan. Úgyhogy valszeg most szombaton megint Mechelen.

Tuesday 3 March 2015

hát hogyismondjam...az izével van baj

Kb. ez volt a gondolatom, amikor felmértem, hogy mi a hiba. De kezdem az elején.

Szóval hétfő este megyek hollandra a Mercivel, mint mindig. Már majdnem ottvagyok, amikor azt veszem észre, hogy nem nagyon megy a szekér - hiába tiprom a gázpedálot, nem akarnak bőgni a lovak :) vagyis padlóig benyomott pedállal se pörögött fel a motor.

Szerencsére a 2.3-as benzinesnek is van akkora nyomatéka, hogy 2-3-ban elvitt az utolsó métereken, szépen beparkoltam a De Kam elé és rohantam órára, mert amúgy is késésben voltam.

Szünetben aztán, ahelyett hogy egyből mentem volna sörözni a többiekkel, beröffentettem a Mercit, felnyomtam a távolságit (mert már besötétedett, a parkolóban meg egy szál lámpa se...) és benéztem a motorháztető alá. Hát nem volt nagy meglepetés, hogy mi a bibi:





A kép a gázrudazat egy részét ábrázolja, de hogy pontosan hogy hívják ezeket a cuccokat, fogalmam sincsen. Három napi keresés után jöttem rá, hogy angolul a "throttle linkage" néven illetik az egész szerkezetet, magyarul gázrudazat, de hogy pontosan mi a neve annak a cuccnak, ami kifordult a másik cuccból, na azt végképp nem tudom. És így még csak rá se tudok keresni, hogy lehet gyógyítani a bajt.

Óra után félig visszapuföltem a kiesett fehéres műanyag darabot, mentem 500 métert, az első váltás után megint széthullott a cucc, mentem még 500 métert  2-ben alapjáraton és megálltam. Ezt hazáig kb. 10-szer adtam elő, de szerencsére végül hazavánszorogtunk. Még jó, hogy nem valahol az autópályán, mondjuk otthonról 150 km-re adta meg magát ez az akármi.

El fogom nevezni Dezsőnek ezt az alkatrészt, még az is jobb, mint ha "valami"-zem állandóan. Mondjuk ez se segít, ha esetleg franciául vagy flamandul kellene elmondani valakinek...

Szóval, a Merci, oldala sérült és most már elvinni sem tudom lábon a szervizbe, hacsak nem akarok alapjáraton közlekedni :) nyugis megoldás lenne, legalábbis nekem :)

Most minden reményem a w123club.hu fórumozóiban van, azok már mindent láttak, 2x, talán valaki megmondja, hogy mi az orvosság.

Monday 2 March 2015

Javítás? Barkácsolás? Időhúzás?

Hát javítás biztos nem, de így legalább lesz egy kis időm alaposan átgondolni, hogy mit csináljak a Merci jobb hátsó felével.



Így néz ki közelről a sérülés - hát nem szép. A szívem szakad meg, annyira szép rozsdamentes a sérülés alatt a lemez. Mindegy, ez van. Illetve két lehetőség:
1) a lakatos, akit helyben ajánlottak, a halott nagynénje mostohaapjának életére esküdött, hogy ő márpedig kilakatolja és lefényezi a részt anélkül, hogy vágni kellene. Namármost vagy meg tudja csinálni szépen vagy nem...
2) Lehet kapni javítóidomot, valamilyen minőségben, aminek a formája szép, viszont ki kell vágni az eredeti lemezt, behegeszteni a javítást, lefényezni és reménykedni, hogy alatta nem kezd el rozsdulni.

Hja, nem egyszerű. Időhúzásként kicsit lecsupaszítottam a beteg részt és lefújtam alapozóval, addig se rozsdásodjon szegény.